Határnyitás
A páneurópai piknik az osztrák-magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19.-én tartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát kettéosztó vasfüggöny átvágásának Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének.
Európa ideológiai és gazdasági kettéosztottsága, amely a második világháborút követően jött létre, a hidegháború mérgesedésével fizikai elszigetelésben nyilvánult meg. Az elszigetelést határzárakkal oldották meg az adott országok nyugati határai mentén, melyek az 1940-es évek második felétől fokozatosan jelentek meg.
Határnyitás
A két ország (Austria és Magyarország) beleegyezésével ehhez szimbolikusan egy határátkelőt nyitottak Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) és Sopronkőhida (Steinambrückl) között három órányi időtartamra. Ugyanazon a helytől 4 kilométerre már ezt megelőzően, 1989. június 27.-én az akkori osztrák külügyminiszter Alois Mock és magyar kollégája Horn Gyula közösen vágták el a határzárat, hogy kihangsúlyozzák a megfigyelőberendezések lebontását, amelyet Magyarország 1989. május 2.-án elkezdett.
A páneurópai pikniket
megelőzte még a Tóka, Türke és Felsőszölnök faluk találkozója a jugoszláv-osztrák-magyar hármas határnál, amikor is a magyar falu ismét csatlakozhatott a régi hagyományos találkozóhoz, 1989. június 4-én, négy évtized után első ízben megnyitva a határt.
Az 1989. augusztus 19.-én, Sopronpusztán megrendezett páneurópai pikniken több mint 600 NDK-állampolgár használta fel a vasfüggöny megnyílásának rövid pillanatát arra, hogy nyugatra szökjön, miután előzőleg röplapokon felhívták a figyelmüket a páneurópai piknikre. A magyar határőrség, Bella Árpád határőr alezredes bölcsességének köszönhetően az érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe.
Budapesten és főleg a Balaton térségében több ezer NDK-állampolgár várakozott a határátlépés esélyére, akik nem bíztak a határ megnyitásában. Ezért azoknak a száma, akik nyugatra távoztak ezen a napon, alig néhány száz volt. A következő napokban a magyar kormány kérésére a nyugati határ őrizetét megerősítették, így az NDK-polgárok 1989. szeptember 11.-én bekövetkezett végleges kiengedése előtt viszonylag keveseknek sikerült a szökés.
A páneurópai piknik fontos mérföldkő azokban a folyamatokban, amelyek a német újraeggyesítéshez vezettek. Minden évben augusztus 19.-én emlékünnepet tartanak a határ megnyitásának helyén. A piknik szervezői az ellenzéki Magyar Demokrata Fórum debreceni és soproni, a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ és az FKGP soproni szervezetei voltak. A fővédnökök Habsburg Ottó és Pozsgay Imre voltak.
A következő hetekben a vasfüggöny arculata döntően megváltozott.